A Doktor úr újabb projektbe fogott bele, mondhatni újabb fekete foltokat tárt fel a térképen. Többek között a Vouge és a GQ magazinok visszautasíthatatlan ajánlatára a Doktor úr elfogadta a felkérést egy teljes divatbemutató ruhakollekciójának megtervezésére. A felkérés egy új perspektíva apropóján érkezett: vajon milyen lehet egy orvos szemszögéből a női test?

Mint tudják, Seres doktor új praxist nyitva belekezdett a szebbik nem kuruzslásába, így aztán teljesen egyértelmű volt, hogy nemsokára érkezik egy megkeresés valamelyik nagy divatmárkától ezzel kapcsolatban. Ugyan a rendezvény védnöke a Vouge és a GQ, a Doktor úr a Versacce és a Gucci divatmárkáknak segített kilábalni a az őket sújtó rendkívüli alkotói és gazdasági válságból kollekciójával. Ezt természetesen teljesen ingyen tette, hiszen örömmel segít az ezekhez hasonló kisebb vállalatoknak. Ruháinak a tematikája a női nem diszkriminációját hivatott előtérbe helyezni, ez a Doktor úr szerint:

Teljes mértékben és kielégítően mutatja be a nők helyzetét, szerintem ennél több nem is kell!”


A hatalmas közönségsiker és szakértői illetve kritikai ováció mellett meg kell említenünk, hogy a a színskála minden területéről érkező nők ruháikat ledobálva, sikoltva és őrjöngve ugrottak a doktor nyakába, és a biztonsági szerveknek csak több doboz altatólőszer használatával sikerült Seres doktor iránti vad érzelmi vihart megfékezni, hogy a gyógyítóból avanzsált divat diktátor munkáját zavartalanul végezhesse.

Dr. Seres András Zoltán és a szerencsés modellek


Bár bevallása szerint a Doktor úr nagyon élvezte a ruhák elkészítését, de a jövőben valamilyen más területen szeretné kamatoztatni polihisztori tudását.


3 hozzászólás

Domilor18 · 2021.11.20. – 08:21

Szeretném kifejezni hatalmas gratulációmat a Doktor Úrnak! Már egy jóideje követem a munkásságát, minden könyvét elolvastam. Az egyik, a Doktor Úrt ünneplő, rendezvényen egy nagyon kedves volt páciensével elegyedtem szóba, aki mondta hogy a vizsgálat után, a már megjavított szemeire, garanciát is kapott. Ekkor kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon léteznek-e Seres Szemklinikás merch-ök. Amennyiben a válasz igen, szeretnék mindenből rendelni 2,5 darabot.

    seresdoktor · 2021.11.23. – 12:53

    Igazi öröm nap, mint nap ilyen hozzászólásokat olvasni! Köszönöm!
    Póló, bögre és egyéb ajándéktárgy nem vásárolható, mivel személyemet ilyen apró csecsebecsékre helyezni megfizethetetlenül drága volna.

Gábor · 2021.11.21. – 08:40

Először is szeretném megköszönni a doktot úr munkáját!! Egy igazi nagylelkű embert ismerhettem meg a személyében. És szeretném megköszönni a divatbemutatón általa tervezett erényövet minden nap használom igen hasznos tárgy!! Kivánok önnek sok sok egészséget és boldogságot Isten vigyázzon nagylelkű szívére!!!! 🥰🥰🥰❤❤❤

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük