Ugyan a világ mind a 195 országában (egyes források szerint ez a szám meghaladja a 206-ot, ez azonban a jelenlegi nemzetközi politikai folyamatokat, fennálló fegyveres konfliktusokat és fenyegetéseket tekintve irreleváns információ az alacsonyabb agyi kapacitással rendelkező olvasóink számára) elismert, közkedvelt és tisztelt orvos, Doktor Seres András újra és újra bebizonyítja, sőt ejti ámulatba követőit.

Kedvenc doktorunk, miután pünkösd havának elején átvehette az Eszperantó Akadémiától eddig a történelemben egyedüliként az örökös tagságot fémjelző plakettet, és több nemzetközileg magasan rangsorolt egyetem (Yale, Harvard, Oxford, Roxfort, Durmstrang, Beauxbatons) is más szakterületeken szerzett tagsága mellet eszparantó professzorként is meghívta oktatói közé, hirtelen ötlettől vezérelve elutazott Mordorba (a Függetlenségi nyilatkozat szerint Amerikai Egyesült Államok-a szerk.). Bevallása szerint

mélyebben kívántam tanulmányozni a Disney Animation Studios antirasszizmusát, mely végsősoron rasszizmus, csak most a fehérek szenvedik el. Ki halott már ilyet!

Később a doktor még elmondta, hogy ugyan régen még ő is arra használta a Disney meséket, hogy a zajjal elűzze a patkányokat és az egereket a spájzból, azonban az új adaptációk annyira hatásosak, hogy a rágcsálók azonnal szörnyethalnak, dögletes bűzzel eltöltve az éléskamrát.

dr seres
Dr. Seres által rendezett élőszereplős L’ecsó film

Így gyógyítónk bármennyire is hatásosnak találta CGI sellőfarkakat, illetve a hölgy sellők animált uszonyait és Melissa McCarthy elkeseredett túlsúlyos alakítását, ki kellett kapcsolnia az új, kasszasikerrel kecsegtető remaket. Bár az új tanulmány egyelőre még nem érhető el a nagyközönség számára, a polihisztor megígérte, hogy hangos könyvben is kiadja, hogy a fekete, írástudatlan emberek is élvezhessék munkásságát.

Hazatérve szokásos módon nem pihent egy pillanatot sem a nőgyógyász, hiszen egy elképesztően fontos problémát kellett megoldania. Mivel XVI. Benedek pápa gyermekeivel és szeretőjével is remek viszonyt ápol, lesújtotta a hír, hogy régi barátja látogatásán rengeteg diáknak bevérzéses a szeme, így csökkentve a Magyar Köztársaság ragyogóan tündöklő (megjegyzendő hogy a kereszténydemokratizmus fősodra mellet a manapság megjelenő szélsőjobboldali eszmeáramlatok, a populizmus szennye, illetve liberális konzervativizmus egyetemes gyűlölete olyan vizekre terelte kis hazánk hajóját, melyről Houdini-méretű csoda kéne a visszatéréshez) fényét.

Mivel a rendőrségi központi raktárban összekeverésre kerültek a könnygázos és a kölnis ládák, így a teljesen békés, néma, álló, politikától mentes tüntetéseken egy dolgot nem lehetett eldönteni: a rendőrség vagy a diákok lepődtek meg jobban a könnygáz bevetésén? Doktorunk gyorsan cselekedett, és újabb piaci rést betömve megalkotta szemcseppjét, mely semlegesíti a könnygázt, a szembe repülő bogarakat, a pollent és a spriccelő spermiumsejteket is.
Így a pápa látogatására regnáló királyunk gondterhelt ráncai kisimultak (lényegében ezt okozhatta egy többszörös platina és aranylemezes magyar előadó szavai is : Te reszesz tyo rakhagyimaszko gyész but bers  szasztesz, bachtalesz, e Devlesko áldási tavel petute taj pe tyi família taj mangav e Devles but bers te tradesz o Ungro andi pácsá le devleszki!), a délutánonként unatkozók pedig csillogó tekintettel integethettek a pápamobilban feszítő Szentségnek.

Leó papa mosásban van.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük